Sajt

Mostanság szinte minden nap kerül sajt az étkezésinkbe. Akár a főétkezések kiegészítéseként, akár nassolni. A gyerek imádja.

Tegnap uzsonnára például reszelt sajtos, sült csirkemelles kefirt evett kölesgolyóval. Mondanom sem kell, hogy hamar eltüntette.

Ma medve sajtot reggelizett, paradicsommal, kenyérrel, teával.

És ugyebár az előző bejegyzésemben írtam, hogy reszeltem trappistát a rakott patiszonra.

Szóval a sajt az jó! Vannak még ötleteim a felhasználást illetően, pl.  vmikor majd ki akarom próbálni a gyereknek a rántott sajtot, sajtos rántottát is.

Advertisements

Kefír kölesgolyóval

Az egyik leggyorsabb uzsonna amit kb hetente egyszer megejtünk: egy pohár (150g) kefírt összekeverünk 10 -15 szem összemorzsolt kölesgolyóval. Van úgy, hogy utána vagy közben még egy-két kölesgolyót elrágcsál.

A kölesgolyót egyébként napközben is bátran adom neki – pláne akkor amikor ő már túl van az uzsonnán és a vacsi még messzi van, de mi, a szülei, már vacsorázunk. Kis huncut mostanság előszeretettel kóstolgat mindent, de van amit nem akarok adni neki és ilyenkor inkább ezzel kompenzálom. Persze más lesz majd ha mindannyian együtt vacsizunk. Ú erről eszembe jutott, hogy kb hogyan telik nálunk egy nap – na de ezt majd egy másik bejegyzésben.