Etetőszék

Az etetőszék a babaetetés nélkülözhetetlen kelléke.Épp ezért gondoltam, hogy miért is ne álljon itt egy bejegyzés erről.

Eleinte csak az autós babahordozóban etettük, mert ugyebár még nem tudott ülni. Szerette. Más babák viszont nem tudják ezt olyan könnyen elfogadni. Van olyan ismerősöm, akit fekve etettek sokáig, meg olyan is ,aki csak térden ülve- vagy ölben volt hajlandó enni sokáig.  Ahogy Pityke erősödött és megtanult ülni – talán kifejezőbb azt írni, hogy lebukott egy étteremben, hogy önállóan tud ülni a mózeskosárban- szinte azonnal beraktuk az etetőszékbe.

Mi nem vettünk újat, apósom lepett meg vele. 10e Ft volt használtan, viszont most kerestem rá a Vaterán  és potom 4e Ft-ért már venni is lehet(ett volna) pont ilyet, mint a mienk.

3 pontos biztonsági öves – ami nálunk nem igazán jött be, mert ahogy egyre nőtt megtanulta kihúzni a lábát és már boldogan fel is állt.  Könnyen takarítható a felülete,viszont mivel egy műanyag borítás így hideg is. Mi előszeretettel tettünk rá párnát, illetve most a gyerek kap egy “szupermaci köppenyt” – de erről egy másik bejegyzésben, és így biztosan nem fagy ki benne. Dönthető és több magassági fokozatba is állítható. Minden funkcióját kihasználtuk/juk.

A gyereketetés nem egyszerű dolog, hisz hol dobál, hol nem tud megülni, hol bealszik a gyerek, sőt még a függönyt is leszedi (Épp ezért cseréltük le öntapadós üvegtapétára. Amiről itt olvashatsz.). De komolyan! Nézd:  🙂

DSC00722DSC00820PHOTO_20130225_164048PHOTO_1355404255749

Nem lehet kétszer ugyanúgy csinálni. Így az etetőszék mozgatásával próbáltam kompenzálni a gyerek fészkelődését. Volt az étkező asztal felé fordítva, és csak mellette is. De az elmúlt másfél hétben az jött be igazán, hogy elhagytuk az etetőszék asztalkáját, és teljesen befordítottuk a nagy asztalhoz. Így eszik velünk. Sokkal jobban az evésre koncentrál, pláne, ha mindannyian együtt eszünk. Valószínűleg azért mert, így teljes tagja az étkezésnek és nem kell rám hagyatkoznia, hogy mikor adom már a következő falatot. Persze azért még mindig vannak olyan percek, amikor rendesen küzdeni kell azért, hogy egyen, de bízom abban, hogy rövidesen teljes szabadságot adhatok neki.

Ha most kellene választanom, hogy milyen etetőszéket vegyek továbbra is a használt mellett voksolnék, csak 5 pontos hevederest keresnék. Hátha tovább tartana a szökési hullám! 😀

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s