Gyors ebéd: szilvaleves, sült virsli

Annyira nem volt kedvem ma főzni a gyereknek, hogy az már fájt. Talán azért is mert tudtam, hogy este úgyis megint főznöm kell magunknak péntekre és szombatra. Mégis megerőltettem magam.

Megnéztem mi van a fagyóban és találtam némi úúú… meg nem mondom milyen típusú szilvát. Mindenesetre volt belőle egy kisebb zacskóval (10 egész szem). A hagyományos gyümölcslevesek elve alapján össze is ütöttem belőle egy majdcsak másfél liternyi – bő lére eresztett – levest. Pityke egész jót evett belőle, ahhoz képest, hogy még nem találkozott vele.

Másodiknak – újabb vadászat után – sertés virslire bukkantam a hűtőben, és úgy véltem kisütve remek lesz kenyérrel, mustárral, majonézzel. Nem is tévedtem nagyot. Fiacskám másfél giga virslit nyomott be enyhén ketchupozva ( cseppentettem a tányérjába és szétkenődött a próbálkozásaival) villával.

Úgy látszik ez a villa dolog most nagyon tetszik neki, mert sokkal jobban leköti az evés. Talán azért mert végre a kajával van elfoglalva a keze és nem akar folyton felállni az etetőszékben, mint pl. itt:

Állva etetőszékben

 

Egyébként megfőztem holnapra: cukkinis-paradicsomos-rizses csirkecomb lesz a második (talán kicsit elsóztam 😦 ). Leves maradt a mai.

Ja igen, és hogy miért használok ennyi cukkinit, meg patiszont? Mert nagyon sok termett, és nem győzzük fogyasztani. Ha valakinek kell szóljon nyugodtan.

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s